Mikófalva története

• A közösség lélekszáma 701 fő.
• Mikófalva teljes közigazgatási területe: 1441 ha.
• Belterület: 86 ha.
• Külterület: 1355 ha.

A falu fejlődése infrastrukturális vonatkozásban is számottevő az utóbbi néhány évtizedben.

Minden fejlődés ellenére a falu lakossága csökken. A magasabb iskolai végzettségűeknek nincs munkalehetőség helyben, ezért elköltöznek, de az aktív lakosok zöme is eljár dolgozni vagy Egerbe, vagy a környező iparlétesítményekbe. 
Az általános iskolások száma folyamatosan csökken, jelenleg 59 fő tanul az iskolában.

Település a tájban

 Mikófalva, a Bükk hegységben, az Eger patak felső folyásánál szétterülő kisebb medence nyugati szélén, Egertől 23 km-re fekszik. 
Három völgy torkollik ide, mind a háromból idetörő patakokkal, melyek itt egyesülve az Eger patak nevet viselik. A medence északi peremén van Bükkszentmárton Árpádkori temploma, keleti szélén Bélapátfalva, déli végében Mónosbél húzódik meg. A falu Heves megyéhez tartozik. 
A község az Eger patak két oldalán a három fakereszttel koronázott, dekoratívan meredek Kálváriadomb tövében terül el. 
A falu déli részét, az Alvéget a templom választja el az északra fekvő Felvégtől. A falu keleti részét a lakosok Szelesnek hívják.

A közösség kialakulása

Mikófalva betelepülésének ideje pontosan nem határozható meg. A benépesülés minden valószínűség szerint a Bél vagy másként Ug nemzetség történetével függ össze, mely oklevelekben, 1246-ban tűnik fel először. A falu, akárcsak a medence többi települése: Bélapátfalva, Mónosbél, Bükkszentmárton, a Bél nemzetség tulajdona, szálláshelye volt. 
Az Ug nemzetség nevét a szomszédos Ugfalva puszta őrzi. Az ősi nemzetségi birtok szétosztása során 1282-ben Ráthold és II. Mikó (1282-1327) kapták e faluhelyet. Valószínűleg erről a Mikóról nevezték el a kialakuló települést, de ez írásosan nem bizonyítható. 
Mikófalva nevének első említését 1413-ból ismerjük, amikor a „Bekénnek mondott Benedek” ellentmondott Garai Miklós nádor parancsának, melyben meghagyta, hogy az egri káptalan a koronát több borsodi község és a jelenleg Heves megyéhez tartozó Mónosbél, Kisbátor, Rátoldfalva és Mikófalva birtokába iktassa be. 
A XV. századtól a Bekény család volt itt a fő birtokos. A XV. század derekán Mikófalván feltehetően három nemes család élt a Bekény famíliából, András, Tamás és Simon, és így három nemesi kúria állt.(szájhagyomány szerint évszázadokkal ezelőtt a falu belterülete nem a mai helyén, hanem a határ délnyugati részén volt, melyet Viló-nak, Viló pusztának neveznek. Ezen a határrészen az Egyház dombja, Egyház lápa vidékén volt a falu. Ez akkor volt, amikor a Szentmártoni templom még nem volt meg. Az apátfalváról szentségeket kiszolgáltatni átjáró szerzetesek már az új helyre jöttek. A bélapátfalvi apátság avatása 1232-ben volt.) 
A lakosság törzsgyökös legrégebbi családjainak a Kelemen, Kovács, Farkas és a Baranyi famíliákat tartják. A Kovácsok csaknem mindegyike, a Kelemenek kisebb hányada nemes volt. 
A XVI. században már az összeírásokból részletesebb képet kapunk a közösség népesedési viszonyiról. Mikófalva ekkor a kuriális nemességé volt, tehát a néhány jobbággyal bíró nemeseké. 1549-ben 5 portája, 3 „panper”-je és 1 kúriája volt. Ugyanakkor a gabonadézsma-jegyzék 18 jobbágynevet közöl. Az 1583-ban összeírt 18 jobbágy közül 5 Kelemen, és Kys, 2 Szabó, a többi családnév pedig, Barta, Holló, Jakab, Demeter, Gyuvra, Kowach, Baranyai, Buza és Kalo. A 18 jobbágynév nagyobbrészt tartalmazza azoknak a családoknak az őseit, akiktől Mikófalva jelenlegi lakossága leszármazott. 
A XVII. század derekán az elszegényedő kisnemesi családok – özv. Militits Györgyné, Bekény András és István – zálogba adják gazdaságilag erősödő jobbágyaiknak a birtokukat, képező telkeket, jobbágyaik, pedig a jobbágyi szolgálatból elbocsátó levélben arra is engedélyt kaptak földesuraiktól, hogy nemeslevelet szerezzenek az uralkodótól. Így válik nemessé 1666-1695 között a Kelemen és a Kovács jobbágy nemzetség számos ága. 
Az 1672. évi dézsmajegyzék pusztának mondja a falut, melynek kizárólagos birtokosa a Bekény család, de 1700-ban Bekény Gábor birtokait a kincstár elkobozza, és Almásy Jánosnak adományozza. 
Az 1724-ben Karcagújszálláson született Nemes Fabriczy Kováts Mihály, Mikófalván, az Almásy családtól kapott egy nemesi kúriát. Később az Egyesült Államokban telepedett le. Itt elévülhetetlen érdemeket szerzett a Washingtoni Lovasezred megszervezésében és kiképzésében. Az Amerikai Függetlenségi Háborúban, a Dél-Karolinai Charlestonnál esett el, 1779. május 11.-én. 
A török megszállás elől a falu lakosságának egy része elmenekült. A visszatelepülés, újranépesülés 1700-1701-ben kezdődött. A török hódoltság alatt a falu lakossága keresztény maradt, és leányegyházként Bélapátfalvához tartozott. 1718-ban 9 jobbágy és 8 nemes családfő élt a faluban. A jobbágyok közül 4 Kelemen, 4 Farkas, 1 Baranyi. A nemesek közül 5 Kovács, 3 Kelemen. 
A falu 1720-ban fatemplommal rendelkezett. 1746-ban szilárd anyagból, a falu közepén, lévő dombon új templomot építtetett a nemes Kovács nemzetség. 
1757-ben a község területe 2220 k.hold, a lakóházak száma 204, a lakosság 992 lélek, kik mind magyarok és 15 izraelita kivételével római katolikus vallásúak. 
A falu 1808 áprilisában leégett, a templom is a fatornyával együtt, s az olvadó, lezuhanó harangoktól a kórus boltozata is megsérült. 1824-ben a már helyre állított templomot a falu egy részével együtt újra tűzvész rongálta meg. 1830-ban építették újjá.

Az 1775-ben használt községi pecsét címeralakja: két széthajló ág között virág, felette a felírás: Mikó falva. 
Míg 1797-ben a kisnemesek száma 54-re, 1845-ben 177-re szaporodott. Ezek közül 25, a Kelemen, 152, a Kovács nevet viselte. 1829-’31-ben földrendezés és tagosítás zajlott a faluhatárok és a tulajdonjogok tisztázása érdekében. A legelő közösnek hagyatott. 
Az egész határt formáló 20 sessió így oszlott meg:

6 a nemes Kovács és Kelemen família. 
A regulátio során a belterület mintegy kétszeresére nőtt. A falu települési rendje ezzel jelentősen nem változott. A falu nyugati, délnyugati részén laknak a Kovácsok és a Kelemenek, az északi és keleti részén a volt jobbágyok és zsellérek. Ez a helyzet 1857-ben is. 
1888-ban, mind a néphagyományban, mind az okleveles történeti anyagban jelentősége van a nemes Kovács- Matyó had telkének. A Matyó hadban lakók különböző ragadvány neveket viseltek: Tucsu, Banó, Matyó, Bikó, Deák, Varga, Bakos, Topa, Bugyi, Csitri, Púgyi, Kulla, Haskó, összesen 24 ház. A nemes Kelemenek a Kele had telkén 15 lakóház áll. A Kelemenek mellé több idegen is beköltözött, Kovács (Gúnár, Péter, Barna), Ferencz, Vass, Göböly, Farkas nevűek. 
Az 1906. évi telekkönyv szerint Mikófalva határában két igazi nagybirtokos van, az egyik Beniczky György 220 holddal, a másik Elek Dezső 174 holddal. Mikófalva külhatára összesen 1654 kat. Hold, a belső terület 46 hold. A Mikófalván lakók közül 212 személynek volt ingatlanja ebben az időben, ebből 179 személynek 10 holdon aluli volt a földtulajdona. Az 1906-os tagosítás több helyen osztott új házhelyeket a falu mellett. Így növekedett 3 irányban a település: a Nagy út északi és délkeleti irányában a temetővel szemben, valamint a keleti irányba. Az I. világháborúban 30 mikófalvi esett el. 1919 után épültek házak a Széchenyi út és a patak között, a Rákóczi utca eleje és az Arany János utca. 
1919-ben a népgyűlés határozata alapján a hitoktatás teendőinek ellátására római katolikus lelkészt hoztak a faluba. Az első helyi káplán P. Tóth Pacifik ferencrendi atya volt, aki Rómából engedélyt nyert arra, hogy a Mikófalvi hívek lelki gondozása céljából zárdán kívül lakjék. 1923-ban megépült a paplak, ekkor már Baranyi András volt a lelkész. (A plébániát 1938-ban állították fel.) 1922-ben a segédjegyző ötlete alapján, a plébános és a kántortanító segítségével, budapesti rendező és díszlettervező közreműködésével, helyi szereplőkkel rendezték meg a Mikófalvi Passiójátékot, Melyet a nyár folyamán, körülbelül 25 alkalommal adtak elő. A helyi adottságok kitűnő környezetet biztosítottak a szabadtéri előadáshoz. Az ország minden tájáról jöttek érdeklődők. A látogatók száma 25 ezerre tehető. A felmerülő nehézségek miatt a rendezvény csak két évadot élt meg. 
A lakosság döntő többsége földműveléssel foglalkozott a 30-as évekig, vagy mint földműves, vagy mint napszámos. A 30-as évektől szaporodik a környező ipari üzemekben elhelyezkedők, a bányászok, gyári munkások, vasúti munkások száma. 
1936-37-ben új iskolát építenek a meglévő helyett. 1943-ban épült a kultúrház - Czapik Gyula egri érsek szentelte fel - melynek köveit a lakosság hordta össze Obeda Endre plébános irányításával. Szintén az Ő nevéhez fűződik a templom felújítása, és a vasúti megálló épületének megépítése. 
A II. világháborúba 23 Mikófalvi esett el. 
1945 után a környék ipari fejlődése felgyorsult, így a lakosság egyre növekvő számban ipari munkásként helyezkedett el. Legtöbben a Borsodnádasdi Lemezgyárban, a Bélapátfalvi Cementgyárban, az Egercsehi Szénbányában, a Mónosbéli Szénosztályozóban, majd később az Egri Finomszerelvénygyárban. 
A XX. sz. második felében a falu lakosságának iskolázottsága jelentősen növekedett. Egyrészt az általános iskola 7. és 8. évfolyamával, való kibővítéssel, mely a tankötelezettség 14, illetve 16 éves korig való kiterjesztésével kapcsolható össze, másrészt az 1955 és 1975 között működő dolgozók általános iskolájának működésével, ahol nagy számban szereztek bizonyítványt a felnőtt lakosok közül a 8. osztály elvégzéséről. 
Ugrásszerűen emelkedett a középiskolát és szakmunkásképzőt végzettek aránya. És szép számmal akad felsőfokú oktatásban diplomát szerzett Mikófalvi lakos is.

Néprajzi hagyományok, hagyományőrzés

Mikófalva mint a többi környező település is a Palóc népcsoporthoz tartozik. Jeles ünnepeit a helyi hagyományoknak megfelelően (keresztelés, lakodalom, temetés) a Palóc néphagyomány szerint ünnepelte és ünnepli meg a mai napig. A település asszonyai, leányai már az 1700-as évektől kenderfonással, szövéssel foglalkoztak. Jelentős hagyomány volt az idősek és fiatalok esti összejövetele, a „fonóban”, vagy a „tollfosztóban”, ahol népdalokkal, régi történetekkel és népi játékokkal szórakoztatták egymást. Az egykor híres szőttesek egy része, ma az 1846-ban épült Göböly Gergely egykori tulajdonos, ma Falumúzeum kiállításán láthatóak egyéb a Mikófalván összegyűjtött, egykori használati tárgyakkal együtt. 
Feltehetően fonás és tollfosztás alkalmával megismert népdalkincs megőrzésére és továbbfejlesztésére alakult meg 1932-ben a „Mikófalvi Gyöngyösbokréta” népdalkör, amely megszakítással ugyan, (II. Világháború) de folyamatosan működött, az 1950-es évektől, mint „Mikófalvi Pávakör”. A Pávakörhöz is illőn szerveződött meg 1972-ben a Mikófalvi Néptáncegyüttes, Nemes Józsefné vezetésével. Az együttes a helyi hagyományokat gyűjtve feldolgozta a Mikófalvi Palóc Lakodalmast. 1973 óta, mind a mai napig, folyamatosan, (fiatal generációk váltásával) idegenforgalmi szervezésben, nagy sikerrel, külföldi vendégeknek mutatja be a „Palóc” lakodalmast. Az együttesnek jelenleg 45 tagja van. 1990 óta bíróságilag bejegyzett a Mikófalvi Öntevékeny Hagyományőrző Népi Egyesülete.

Az 1960-as évek elején megalakult a helyi termelőszövetkezet, mely később a bélapátfalvival egyesült, majd 1992-ben megszűnt. A helyi tanácsot 1973-ban összevonták a Bélapátfalvi Nagyközségi Közös Tanáccsal, míg 1991-ben újra önállóságot kapott a falu és helyi önkormányzat látja el a közigazgatási feladatokat.